2011. december 29. |
Gaborják Ádám
Kultúrcsempészek II. – beszélgetés Kollár Árpáddal
Kultúrát mindig jó csempészni, így év végén is, át az új évbe. Kollár Árpád költővel, műfordítóval, a Fiatal Írók Szövetségének elnökével beszélgettünk a Kultúrcsempész Sínbusz Fesztiválról és költészetéről.
Ha valaki járt már vonattal a Vajdaságban, akkor jól ismerheti a Szeged–Szabadka vonalon közlekedő Ezüst Nyíl elnevezésű szerelvényt. A kultúrák közvetítésében évtizedek óta szimbolikus szerepet játszó szerelvény igaz már nem egészen EU-szabvány, mégis október első hétvégéjén idén már negyedik alkalommal adott helyet a Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál irodalmi programjainak, performanszainak. A Fesztivál egyik főszervezőjével, Orcsik Rolanddal már beszélgettünk, most a vajdasági-szegedi irodalmi élet másik örökmozgóját, a Például a madzag (2005) és a Nem Szarajevóban (2010) című kötetek szerzőjét, Kollár Árpádot kérdeztük.
Szervezőtársad, Orcsik Roland szerint a Sínbusz Fesztivál ötlete valahol a végnapjait élő Fosszíliánál kezdődött. Mi a Te történeted? Neked honnan jött a szikra? Emlékszel arra, hogyan kezdtétek?
Az a jó, hogy ezt nem tudjuk pontosan rekonstruálni, emlékszem, volt egy pillanat, amikor mindketten magunkénak tudtuk be az ötletet, aztán be kellett látnunk, hogy így is van. A saját ötlet közös ötletté forrt össze. Egyszerűen benne volt a levegőben, hogy a sínbusszal kezdeni kell valamit, mert az megkerülhetetlen jelenség. Helyszín, aurája van. A személyes történet annyi, hogy akkor már egy évtizede havi rendszerességgel ingáztam a sínbuszon, diákok és csempészek között. A legnehezebb, háborús időkben, amikor bedugult a határ, ez volt a szétmetszett vidék legfontosabb ütőere. Nincs olyan, amit ne csempésztek volna rajta. A sínbusz életem egyik alapélménye, általa összefoglalható az, amit ezekben az időkben átéltünk. Nem csak magán, kollektív mitologéma is.
Idén ez már a negyedik Fesztivál volt. Szerinted miben fejlődtetek, mivel tudtatok mindig megújulni? Van valami, amit már nagyon régóta meg akartatok csinálni, de csak most sikerült?
Kialakult egyfajta rutin már, ami veszélyes is persze, mert a rutin az ilyen jellegű programok halála lehet, én ugyanis a konstruktív káosz híve vagyok. Ugyanakkor gördülékenyebben, könnyebben zajlanak a dolgok, az első fesztiválhoz képest számos partner, segítő csatlakozott hozzánk, ami nagyon fontos. Egyre több társrendezvény, kísérő rendezvény van a két városban, kiállítás, beszélgetés, filmvetítés, koncert… Ennek lebonyolításához nagyobb, stabilabb csapatra van szükség, ezért jó, hogy az első fesztivál óta csatlakozott a szervezéshez többek között Sirbik Attila, Petró Annamari, Farkas Tamás, Vad Zsolt, Lanczkor Gábor. Eljutottunk odáig, hogy órák alatt elfogynak a szabad helyek, ezért arra figyelnünk kell a jövőben, hogy lehetőség szerint arányában minél több helyet biztosítsunk a nézők számára. Az idei a határszervek bürokratikus áttörésének éve volt. A szerb és a magyar vasutak kezdettől fogva mögénk álltak, segítettek nekünk. Szerbiában a jó értelemben vett – azt gondolom, itt nyugodtan használhatom pozitív sztereotípiaként – balkáni, míg Magyarországon formálisabb lazasággal, de mindenütt nagy támogatást kapott első pillanattól fogva a fesztivál. Viszont idén a határon is sokkal elfogadóbbak, megértőbbek voltak. A hangosítás is jobban sikerült, mint az előző években, persze ezen még lehet és kell is javítani. Hiánybetegségünk viszont még mindig az, hogy túl kevés a szerb érdeklődő, hiszen nehéz Szegedről szerb közönséget is szervezni, ehhez találnunk kell még szabadkai partnereket. Vajdasági magyarok viszont szép számmal vettek részt az utazáson, ez is nagy eredmény.
Podium
Hullámtörés 2. - A jövő nem a miénk
2012. 01. 26. (csütörtök), 18.00
Budapest, Roham KáVézó Galéria
A József Attila Kör, a L'Harmattan Kiadó és a Pluralica szeretettel vár minden érdeklődőt a Hullámtörés (Pluralica-estek) című beszélgetéssorozat 2. alkalmán, amelyen A jövő nem a miénk című kötetről lesz szó....
