2012. január 03. |
Hevesi Judit – Zeltner Ernő
Németország a magyar irodalom második hazája
A szépirodalom fordításának művészetéről Zeltner Ernőt kérdeztük. A fordító, író, szerkesztő jelenleg Tirolból népszerűsíti a magyar irodalmat. Német nyelvre fordította Márai Sándor, Krúdy Gyula, Szép Ernő, Szerb Antal, Závada Pál, Vámos Miklós, Tóth Krisztina műveit. 2010-ben Pro Cultura Hungarica díjat kapott.
Részlet az Ich liebte eine schöne Frau című kötet borítójából
Úgy vélem, általános probléma, hogy a „közvetítővel” kevésbé törődnek. Hogyan látja ezt, valóban általános ez az elhanyagolás/elhanyagoltság?
Mindent felülmúló fontosságú persze a szerző, a fordító csak közvetítő, de nagy felelősséggel járó munkát végez! Jó, kiváló fordítással külföldön egy művet, egy szerzőt ismertté, jelentőssé tehet, de rossz fordítással el is ronthatja végleg, vagy hosszabb időre egy író külföldi karrierjét. És mégis, a recenziókban a fordítókat csak abban az esetben említik meg, ha valamit kifogásolnak a munkájukkal kapcsolatban. Ha valaki tiltakozik ez ellen az ignorálás ellen, vagy egyszerűen csak rákérdez, hogy legalább egy mondatban miért is nem említik meg a fordítót, azt a választ kapja, hogy a jó fordító észrevehetetlen, így a (nyelvi) közvetítő jelenlétének nem kellene érzékelhetőnek lennie. A fordító elhanyagolását tehát nyilvánvalóan pozitív kritikaként kellene értelmezni.
Meséljen, kérem arról, mikor és hogyan született meg Önben az elhatározás, hogy fordítani szeretne!
Ezt a kérdést többször is feltették már nekem és attól tartok, minden alkalommal más választ adtam. A hogyan és a mikor kérdésre nehéz válaszolnom, hiszen részemről ez nem elhatározás volt.
Elég hamar adódott lehetőségem arra, hogy a kétnyelvűségemmel tolmácsként pénzt keressek, legelőször azt hiszem 1956-ban, amikor még csak egy hetet töltöttem Ausztriában. Akkor eszméltem rá, hogy esetleg fordításból is meg lehetne élni. Természetesen irodalmi tanulmányaim Bécsben illetve Budapesten is nagy lökést adtak ahhoz, hogy fordítani merjek, vagy hogy később műfordító legyek. Az egyetem után azonban fontosabb dolgok érdekeltek: a család, a kenyérkereset és a munka.
Mi volt az első publikált fordítása?
Az első „műfordításaim“ tulajdonképpen élőszóban történtek, elsősorban a három gyerekemnek olvastam és fordítottam egy gyönyörűen illusztrált gyermekkönyveket a Magyarországon töltött karácsonyok illetve húsvétok alkalmával. Móricz-elbeszéléseket is tolmácsoltam, elsősorban a feleségemnek. Persze az első publikált fordításaimról kérdezett, ezek Németh László Husz János és Galilei drámái voltak, amik 1965-ben a stuttgarti Steingrüben Verlag-nál jelentek meg, majd két évvel később egy nagy kedvencemet, Benedek István Aranyketrecét fordíthattam le.
Ezután és eközben is különböző szakkönyv-kiadóknál dolgoztam, mint (fő)szerkesztő, mellette pedig kedvtelésből, a szépirodalom buzgó olvasójaként gyakran fordítottam, ám hamar bebizonyosodott, hogy a műfordítás nem kimondottan hétvégi hobbinak való. Így 30 év szünet következett. Teljesen elszakadni azonban sosem tudtam a magyar irodalomtól, hiszen különböző kiadók gyakran kértek tőlem lektori véleményezést egy-egy nagyra becsült „otthoni” újdonságról.
Podium
Hullámtörés 2. - A jövő nem a miénk
2012. 01. 26. (csütörtök), 18.00
Budapest, Roham KáVézó Galéria
A József Attila Kör, a L'Harmattan Kiadó és a Pluralica szeretettel vár minden érdeklődőt a Hullámtörés (Pluralica-estek) című beszélgetéssorozat 2. alkalmán, amelyen A jövő nem a miénk című kötetről lesz szó....
