2009 márciusában látott napvilágot egy olyan kulturális folyóirat, amelyik nemcsak Magyarországon keltette fel a figyelmet, hanem Észtországban is. Az egy csoport szegedi bölcsészhallgató által (külföldi közreműködéssel) összeállított Pluralica című lapról van szó, amelynek első két száma az észt kortárs irodalomról és művészetről szól. A folyóirat szerkesztője, Lőrincz Gergely szerint céljuk, hogy a magyar kulturális kánon perifériáján mozgó témákat, jelenségeket mutassanak be. A témaválasztás szempontjából a Pluralica azért is unikális, mert az irodalom és a sajtó gyakorta azt hangsúlyozza, ami az illető társadalom érdeklődésének fókuszában van. A Pluralica – egyedi megközelítésmódjával – kétirányú utat fog kiépíteni Magyarország és a kevésbe reprezentatív kultúrák között, hiszen egyfelől bemutatja más népek irodalmát és művészetét, egyszersmind ezzel külföldön Magyarországot is képviseli, s érdeklődést kelt a magyarok iránt.

A Pluralica nem csak célja miatt izgalmas. Folyóiratról van szó, de annak, akinek már sikerült kezébe vennie a lapszámot, sokkal inkább könyv jut eszébe róla. A kötet 428 oldalán több mint hatvan észt íróval, költővel és művésszel lehet találkozni. A folyóirat négy részre tagolódik: a materiában észt költészettel, novellákkal, regényrészletekkel találkozunk, a thesis szakmai írásokat tartalmaz, olvashatunk arról, milyen az észt kortárs irodalom és a mai költészet, az interactióban különböző interjúk, a reactióban pedig kritikák találhatók. A szerkezet nagyon tudatos, és Lőrincz Gergely elmondása szerint e fogalmak mindazt tükrözik, ami a Pluralica alapját jelenti: koherenciát, nyitottságot a különböző művészetek, kultúrák, témák (stb.) iránt. Szerintem ez az átgondolt struktúra tökéletesen teljesíti a vállalt célkitűzést – az, hogy pont a materiával indul, lehetővé teszi, hogy az olvasó kialakítsa saját elképzelését az irodalomról. Ha rögtön a thesisszel kezdődött volna, nagyobb eséllyel határozta volna meg előre elképzeléseit. Jóllehet, szabad a választás, ki milyen sorrend szerint olvassa a lapot…

A kiadvány nagy súlyt helyez a vizuális megjelenésre – a színvonalas, jó minőségű képek azonnal magukra vonják a figyelmet. Nem tudom pontosan, mi alapján választották ki az alkotókat, de helyeslem, hogy a kötet az észt művészetet a ’80-as évek végétől napjainkig képviselteti. A legtöbb kép 2003–2008-ból való, a legrégibb, amit találtam, 1984-ből származik. Az észt művészetben, meglátásom szerint, nem egy hagyományos látásmódról van szó, hanem valami olyanról, ami nagyon is radikális, marginális, határok nélküli, s talán ijesztő is tud lenni, olykor durva és meglehetősen provokatív. Sok kép az emberi testet mutatja, egészen pontosan a meztelen testet, néha a pornográfia határát súrolva – ezzel szemben kevés ábrázolás szól például a természetről vagy az épített környezetről. Eszembe jutott, miért annyira fontos nekünk a (meztelen) test, s vajon mit akarunk vele jelképezni? Egyrészt lehet ez divatkérdés is, ahogy például minden nap láthatjuk a különböző zenei videókban is – egyszerűen népszerű a szexualitás. Másrészt azonban a szabadságra is utalhat. A 80-as évek végén a Szovjetunió összeomlott, és Észtország hirtelen kis állam lett. Az információáramlás szabaddá vált, az emberek szabadon utazhattak. A gyors társadalmi változások az élet minden területére hatással voltak, így az irodalomra és a művészetre is. Szerintem emiatt jellemző a gondolkodásunkra, hogy azt hisszük, most már mindent megtehetünk, határok nélkül – a szememben például nem feltétlenül tisztességes meztelenül az ország jelképével pózolni, de ez ízlés kérdése is. Viszont egy olyan kultúra esetében, ahol (még) nem megszokottak az efféle gesztusok a művészetben, mindez nagyon népszerű tud lenni, hiszen a marginalitás a bátorsággal párosul. És míg az irodalom közege a szó, a képzőművészet egyik legerősebb kifejezőeszköze a testábrázolás. A képek sokaságát, érdekességét a Pluralicában nem lehet pusztán illusztrációként felfogni: különálló tematikus egységet is alkotnak. Ezért úgy vélem, hogy bár elsősorban irodalmi folyóiratról van szó, talán érdemes lett volna legalább egy írást közzétenni a kortárs észt képzőművészetről…

A Pluralica nem akar hagyományos folyóirat lenni; kreatív alkotásról van szó, mely minden lehetőséget teljesen kihasználva – még a borító belső fülén is versek vannak – szórakoztatja az olvasót. Az irodalmon és a művészeten kívül egy különleges animációt is találunk benne. A képeket a lap jobb oldalán alul gyorsan átpörgetve egy emberkét látunk, aki cigizik, majd öngyilkos lesz. Ez az animáció nem véletlenül került a kötetbe. Érdemes alaposabban megfigyelni a hátsó borítót: ott találjuk Asko Künnap Az utolsó cigaretta című versét, melyhez kapcsolódik. A borító hátlapján van egy pisztoly, amelyből lövedékek helyett a „tudomány > kultúra > szellemiség” szavak repülnek ki – tulajdonképpen ezek képezik a folyóirat lényegét.